Celebek a pályán

2012.10.08. 11:22

Szerző: golfdroid

Címkék: michael phelps

Az úszó fenomén, Michael Phelps putt rekordja nyomán kiderült: sok ismert személyiséggel golfozik együtt.

Michael Phelps csodálatos putt rekordját milliónyian töltötték már le: mint ismeretes az Alfred Dunhill Links Championshipen 57 méterrel gurította be a labdát a lyukba úgy, hogy a játékszer 17 másodpercen keresztül volt úton!

Érdemes a körülményekkel is megismerkedni. Az említett verseny egyike a legjobban fizetett európai golfeseményeknek több, mint öt millió dollár a díjazása. Az érdekességet az jelentette, hogy a Ryder Kupa utáni héten került sorra, tehát Chicagóból a győztes európai csapat sok játékosa a különgéppel egyből Skóciába tartott!

A nagy verseny előtt a szokásoknak megfelelően rendezték meg a Pro-Am versenyt, amikor három amatőr mellé egy profit osztottak be. Phelps ekkor ütötte a rekordot, amit a nagy tévétársaságok átvettek. Egyébként olyan jól ismert személyiségek is golfoztak – mutatván a sportág kedveltségét –, mint Oscar Pistorius a műlábú futófenomán (18-as a handicepje!), vagy Bon Jovi az U2 frontembere, nem beszélve a holland csoda focicsapat egykori sztárjairól, Johann Cruyffról és Ruud Gullitról.

A bejegyzés trackback címe:

https://golfdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr784826384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása