Phil Mickelson négyütéses hátrányt dolgozott le a Pebble Beachen, ahonnan immáron negyedszer vihette haza a legjobbnak járó serleget. Elsőnek egy piros trikós golfozó gratulált neki a vasárnapi játéknap 18. greenjén.

Tiger Woods ismét elbukott. Mickelson 8-cal par alatti 64-et repesztett a Pebble Beach National Pro-Am tornán, s így 11 ütéssel maga mögé utasította az egykori világelsőt, egy meglehetősen egyoldalú összecsapáson. „Nagyon inspirált vagyok, amikor vele játszom.” – Nyilatkozta Mickelson, aki életében mindössze öt alkalommal ért el jobb eredményt, amikor Tiger Woods ellen játszott utolsó kört.

Woods, aki hat zászló után egyetlen ütésre volt a vezető pozíciót birtokló Charlie Wi mögött, végül az éllovassal együtt omlott össze. Tiger háromszor egymás után bogey-zott, majd hármas-puttot ütött a par-3-as hetedik zászlónál – 5,5 méter (18 láb) messzeségből. A 18 lyukat hasonlóan zárta, ahogyan a hetediket, s csak csalódást keltő 75 ütéssel tudta befejezni a verseny utolsó körét. „Nem ütöttem olyan rosszul, mint ahogyan azt a számok mutatják, de a puttok ismét borzalmasak voltak.” – Mondta önkritikusan Woods.

Tiger Woods gratulál Phil Mickelsonnak

Mickelson, aki 17-tel par alatti 269 pontot gyűjtött, győzelmével azon kilenc profi golfozó közé emelkedett, akik a PGA Tour történelmében 40 elsőséget számlálnak. Ez persze különlegesebb volt a többinél, hiszen Tiger Woods ellen nem sokan értek el ilyen szenzációs eredményt. Más kérdés, hogy ez azért nem az a Tiger Woods…

A bejegyzés trackback címe:

https://golfdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr204101478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása