Tiger Woods – „Egészséges vagyok, készen állok a győzelemre.”
2011.11.03. 19:08
Szerző: golfdroid
Címkék: tiger woods
A „Tigris” úgy tűnik, hogy készen áll a folytatásra, sőt mi több, állítólag 100 %-os egészségi állapotban tekint a közelgő Australian Open felé.
Az egykori világelsőt közel két éve gyötrik a különböző sérülések. Woods mai, legfrissebb nyilatkozata szerint azonban a gyakori edzéseknek köszönhetően újra visszanyerte rendíthetetlen golfösztöneit. „Az elmúlt néhány évben egyáltalán nem tudtam úgy teljesíteni, mint ahogyan azt elvártam volna magamtól.” – Mondta a golf legnagyobb csillaga csütörtökön Szingapúrban. „Változtattam egy kicsit a lendítésemen és ráadásul egyértelműen sérülten játszottam. Ezek mind hozzáadódtak a rossz eredményekhez. Most azonban egészséges vagyok, kész vagyok újra játszani, többet játszani, és ami a legfontosabb, kiegyensúlyozottan, következetesen játszani.” Tiger Woods 2009 óta nem nyert golfversenyt, ráadásul a legjobb 50-ből is kiesett az idei szezonban. Ilyen dráma 1996 óta nem történt meg vele – akkor 20 éves újonc volt. Woods pályára lépett egy hónapja a Frys.com Openen, ahol holtversenyben a 30. helyen ért célba. A november 10-13-ig tartó Australian Openen újra ütőt ragad, s a sok ígéret után végre a tettek mezejére léphet. „Nézzük meg akármelyik játékos karrierjét. Mindenkinél megvannak a hullámvölgyek. Nem játszhatunk mindig jól.” – Tette hozzá.
A bejegyzés trackback címe:
https://golfdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr413351248
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.