Hivatalossá vált, a sízés és a golfozás legnagyobbjai együtt járnak: Lindsay Vonn és Tiger Woods uralja a sajtót.

Nem sikerült a női síelés minden kétséget kizáróan egyik legnagyobb alakjának az idei szezon. Mint ismeretes Schladmingban, az alpesi sí világbajnokság első napján a nagy esélyes amerikai Lindsay Vonn olyan szerencsétlenül bukott, hogy keresztszalag-szakadást szenvedett. Bejárta a világsajtót és a tévéhíradókat a kép, amikor a szupersztárt mentőhelikopterrel szállítják el Schladmingból, ahol gazdagítani szerette volna aranyérmeinek számát.

tiger woods lindsey vonn 2013 03 19.jpg

Tulajdonképpen ez a balszerencse hozta össze végérvényesen Vonnt Tigerrel, akivel már korábban is sokszor találkozott, szimpatikusnak ítélték egymást. Az amerikai golfozó ugyanis magánrepülőgépét küldte Vonnért Salzburgba, s azonnal az USA-ba hozatta gyógykezelésre. ez nagyon jól esett a síelőnek. Vonn sérült, szabadideje van, szaporodtak hát a találkozások, most pedig jött a Twitteren a hivatalos bejelentés: Vonn és Woods egy pár.

Magánéleti gondjainak megoldódása határozottan látszik Woods játékán, hiszen a Fedex sorozat listáján és a világranglistán is második helyre jött fel, két héttel ezelőtt, a Cadillac PGA tornát pedig olyan szenzációs játékkal nyerte meg, amilyenre csak 2009 előtt volt képes, amikor kitört családi és szexbotránya exével, Elin Nordegennel, akitől elvált, s a modell a két gyermekükkel hazájába, Svédországba költözött vissza.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://golfdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr505148713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lobster thermidor 2013.03.20. 08:59:39

Ha már elmaradnak az sporteredmények...

Viszont lesz mivel foglalkoznia a bulvársajtónak, mert bizony Vonn kisasszony házhoz ment egy méretes pofonért.

kifordított nagyanyó 2013.03.20. 09:34:37

Ha jól tudom a csaj is kábé ugyanolyan szexmániás mint a csávó.
Valószínű nagyon gymásra találtak.
süti beállítások módosítása