Egy négyzetméterre ritkán jut annyi celeb Budapesten, mint kedden a nemrég nyílt budai Bellevue Cukrászda teraszán!

A híres személyiségek Obertauern meghívására gyűltek össze, hogy felidézzék a leghíresebb osztrák síparadicsomban eltöltött napjaikat. A Havazin stábja is ott volt, miként a havas lejtőkön is, hogy megörökítse a celebek suhanását. Most azonban – mintegy a közelgő telet megidézve – az obertauerni Hütték különleges játékát próbálták ki: hatalmas fatuskóba kellett vaskos szeget beütni, lehetőleg egyetlen jól irányzott suhintással.

12-okt-11-obertauern1.jpg

Alaposan megizzadt a napsütésben Béres Alexandra, Kovács Ági, Molnár Andrea, Kiki, Ihos József, Katus Attila, Váczi Gergő, Molnár Andrea és Várkonyi Attila is, de egyiküknek sem sikerült az egyetlen, mindent eldöntő ütés. végül a hölgyeknél Kovács Ági, míg a férfiaknál Ihos József forgatta legjobban a kalapácsot.

12-okt-11-obertauern2.jpg

Mario Siedler, Obertauern idegenforgalmi főnöke érthetően elégedett volt a jó hangulat láttán, s előre örült annak, hogy a sztárok egy része december elején ismét a magyarok által rendkívült kedvelt, hóbiztos településre látogat, ahol az Aktív, a Havazin és a Reflektor is forgatni fog. Az is érthető volt, hogy a heves kalapácsolás után a vendégek jóízűen fogyasztották a Bellevue Cukrászda remek süteményeit…

Obertauern az Academyn...

Az osztrákok egyik legismertebb és legelitebbnek számító alpesi üdülőhelye, Obertauern idegenforgalmi vezérei tettek látogatást a minap Budapesten, s miután mindnyájan jól golfoznak, a jó időt kihasználva ütöttek is 9 szakaszt az Academyn. Mint Mario Siedler idegenforgalmi igazgató elmondta, Obertauern arról is híres, hogy ott tartották meg a hógolf világbajnokságot, ami nagy sikert aratott,még magyar vendégek is elmentek a nagy eseményre.

12-okt-11-obertauern3.jpg

Roland Kindl idegenforgalmi főnök szerint nagyszerű, hogy sok magyar vendégük van, nem érzik a magyarok számán, hogy országunk gazdasági gondokkal küzd. Bernd Gruber a szállodaszövetség elnöke elmondta, Obertauernben létezik egy elit golfklub, a Tauern Drivers, amelynek 20 tagja csak kihalásos alapon bővíthető, bekerülni tehát valóságos csoda. A klub évente egyszer, a hosszú téli síszezon után egyhetes golfbajnokságot szervez saját tagjainak, amit legutóbb éppen Siedler nyert meg, igaz Budapesten Kindl volt a legjobb. A golf iránti elkötelezettséget jelzi az is, hogy Obertauern Trophy néven immár öt éve rendeznek ősszel saját golfbajnokságot, igaz mindig más pályán, elvégre 2000 méteres magasságban nincs elütő. Az idei versenynek Frankfurt adott otthont 100 részvevővel…

A bejegyzés trackback címe:

https://golfdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr624833386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása