Ezt a filmet nagy valószínűséggel nem fogják az augustai klubházban vetíteni. Tiger Woods legnagyobb örömére.

 
Jól tudjuk, hogy Tiger Woods manapság újra régi fényében csillog, s nagy reményekkel várja a héten megrendezésre kerülő Masters viadalt is. Kérdés, hogy mennyire kalandozik el a figyelme a zöld zakókról, hiszen a róla szóló könyv után most egy filmet is készítettek az „életéről”. Három egykori szeretője, a felnőtt filmiparban tevékenykedő Devon James, Holly Sampson, valamint Joslyn James ugyanis nem vártak tovább, kitálalják a Woods-szal eltöltött éjszakák minden apró titkát. A „3 Mistresses: Notorious Tales of the Worlds’s Greatest Golfer” – azaz nyers fordításban a „3 grácia: A világ legjobb golfozójának hírhedt meséi” című műalkotásban a három pornószínésznő amolyan kérdezz-felelek formában mesél a golfozóval folytatott kalandjairól, majd demonstrálják is a pásztorórákat, s fény derül arra is, hogy mit szeretett a legjobban az ágyban az egykori világelső.
 
 
A film rendezője, B. Skow így kommentálta művét: „Ha bármikor három nő összejön és elkezdenek beszélni ugyanarról a férfiról, a végeredmény mindig érdekes lesz. Na most ha ez a három hölgy történetesen szexfilmekben szerepel, s kiderül, hogy mind a hárman együtt is háltak ugyanazzal a férfival, akkor biztosan lehetünk abban, hogy mindenre fény derül.”

A bejegyzés trackback címe:

https://golfdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr314357007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása