Azoknak, akik már nagy izgalommal várták, az NFL egyik legnagyobb reménységének tartott Tim Tebow Pebble Beach-i pályára lépését, sajnos be kell érniük a többi amerikai focis sztárral. A denveri irányító ugyanis sérülése miatt lemondta a szereplést.

 
Ryan Ballengee, a Golf Channel munkatársa szerint Tebow egészen biztos, hogy nem lesz ott az AT&T Pebble Beach National Pro-Am tornán, ugyanis a Denver Broncos irányítója komolyabban megsérült a New England Patriots ellen vívott rájátszás mérkőzésen. A hivatalos meccsriport szerint, Tebow mell- és bordasérüléseket szenvedett, melyek következtében megrepedt a bordája, ráadásul a tüdején is kisebb zúzódások keletkeztek. Tovább szomorítja Tebow rajongóit a tény, hogy a Patriots ki is ejtette a denveri alakulatot, ráadásul azóta egészen a Super Bowlig meneteltek, ahol a New York Giants lesz az ellenfelük.
 
 
„A sérülései miatt, nagyon úgy tűnik, hogy nem lesz ott a versenyen.” – Nyilatkozta Steve Worthy, a golftorna igazgatója. Öröm az ürömben persze, hogy a Patriots szellemi vezére, Tom Brady ott lesz majd a greenen, ahogyan Bill Belichick (a New England Patriots vezetőedzője), és nagy valószínűséggel a Tiger Woods-szal párban játszó Tony Romo (a Dallas Cowboys irányítója) is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://golfdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr413977901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása